Hatvanon kívül 9 településen tartunk még rendszeresen istentiszteletet. A szórványterületen élő mintegy 1500 református személy lelki gondozása egyházközségünk feladata.
A szolgálatok ellátásában beosztott lelkipásztorunk, Bodáné Csontos Gabriella, valamint egy koreai tiszteletes, Kim Sun Taik is segít.
A közösségben a Take Heart énekegyüttes a családi istentiszteleteken, a régi és új énekek kincseiből merítve vezeti Isten közelébe az embereket.
A szombati családi Istentiszteleten mindenkinek van lehetősége a személyes megszólalásra, bizonyságtételre, gyakran tartunk imaközösséget is.
Több látogató csoport működik gyülekezetünkben, így tudjuk látogatni a hatvani és a szórványbeli családokat.
Számos iskolában folyik a hitoktatás, melyet Hatvanban Bodáné Csontos Gabriella, Jang BoKyeung és Bánkutiné Földi Mónika illetve szórványainkban Lenkey Simon Mária tart.
Lelkipásztor-munkatársi megbeszélések általában hétfői napokon, havonta történnek.
A LÁMPÁS újságot évente két alkalommal adjuk ki. De írjuk és terjesztjük a Parakletos Alapítvány gondozásában megjelenő Vigasztaló testvéri körlevelet is.
A hatvani anyagyülekezet lelki tengelyét továbbra is az imaórák jelentik. Kedd reggel 6-kor online imaóra van. Kedd este 6-kor női kör, illetve a férfiak csütörtökön találkoznak este 6-kor.
A szórványok közül Jobbágyiban van rendszeres imaalkalom.
Örömünk a hatvani ifjúsági - tini csoport további megerősödése. A REFISZ-szel felvett kapcsolat és a közös munka reménység szerint továbbra is folytatódni fog.
Az online közvetítéseket vasárnaponként egész évben folyamatosan megtartjuk.
Örömünk, hogy Jang Bo Kyeung hittantanár szervezésében a hittanosok közül sokan havi egy alkalommal, szüleikkel együtt igét mondtak és énekelnek a vasárnapi istentiszteleteken.
Új szolgálati ágként elindult a Média-misszió (facebook, kisfilmek, tudósítások).
Városunk lelki megérintése továbbra is igen fontos számunkra. Folyatjuk az ökumenikus lelkészkör alkalmait és reménység szerint minden évben megtarthatjuk Hatvanban a többi felekezettel együtt a Keresztény Fesztivált a város főterén.
A Szőlővessző bábcsoport húsvét és karácsony előtt bábelőadásokat tart Hatvan és a környező települések iskoláiban, illetve óvodáiban.
A fiatalokból álló Talentum tánccsoport Petrovics Katalin vezetésével működik. Fellépéseikkel évente több alkalommal is megörvendeztetik gyülekezetünket, városunkat, illetve a Parakletos nyári tábor résztvevőit.
Kórusunk havi rendszerességgel szerepel a vasárnapi istentiszteleti alkalmon.
Különleges munkaágként felvállaltuk az ukrajnai menekültek közötti szolgálatot.
Az apci szegények és elesettek között diakóniai missziót folytatunk. Igével és egyéb módon
támogatjuk őket.
Szórványaink lelki élete és létszáma továbbra is stagnál. Szükséges a további és erőteljesebb látogató és imaszolgálat.
Fontos célunk, hogy minden hittanos jusson el legalább havonta egyszer istentiszteleteinkre és szolgáljon a gyülekezet közösségében.
A konfirmandusokat mentorok is segítik. Nagy szükség van az imádkozásra, hogy élő hitre jusson a csoport minden tagja.